A minap az egyik külföldi szakmai csoportban feltöltöttek egy képet: egy édesanyát ábrázolt kórházi környezetben, karjában az alvó újszülöttje. Épp gratulálni akartam, amikor megláttam a poszt jobb felső sarkában a könnycseppet. Azt a könnycseppet, ami tragédiát jelez, gyermekhalált. Évekkel…

Emlékszem milyen volt. Emlékszem a semmire, az ürességre a hasamban, a fájdalomra a lelkemben. Emlékszem az elhalt reményekre, arra, hogy nem is akartam elhinni. Emlékszem a beletörődésre, arra, hogy csak túl akartam lenni rajta. Az abortuszra várókra a szobában, arra, hogy még haragudni sem volt…

    Együtt mentünk a következő ultrahangra, boldogan, reményektől telve. Nem sejtettük, hogy velünk is megtörténhet, nem sejtettük, hogy pár pillanat alatt mindennek vége lesz: - Itt fejlődési rendellenesség van. Nem emlékszem az orvosra, nem emlékszem a kórházra, de arra igen, hogy ez a mondat…

  Üres tekintettel bámulsz magad elé, fel sem fogtad igazán, amit az orvos mondott az imént. Megállt az idő és meghasadt a lélek, mi lesz most..? Kitántorogsz kezedben a papírral, azzal, ami megerősítette, hogy minden szertefoszlott. Nem a fizikai része a legnehezebb,…