arc-en-ciel

Anyapsziché: magányosan otthon

2019. szeptember 13. - Lilla.Levendula

A barátok eltűnése. Ez az egyik olyan gond, ami a hozzám forduló anyukákat szinte kivétel nélkül érinti, teljesen mindegy, hogy hány évesek, mindegy az is, hogy melyik társadalmi osztályba tartoznak, jelen van.

Amint kezünkben a pozitív teszt, megindul az álmodozás: csinos, tip-top anyuka, aki otthon van egy gyönyörű kisbabával. Minden nap főz valami finomat, a baba mosolygós, cukin gügyög, a barátok átjárnak kávézni, a gyerekkel pedig baba-mama foglalkozásokra jár majd. Oh, milyen jó is lesz! Aztán jön a valóság és az első kólikás éjszaka, a szoptatástól kisebesedett mellbimbók, a folyton mellen lévő gyerek, aki ha nem sír, akkor rajtad lóg. Rangsorolnod kell a teendőket, a baba az első, így semmivel nem haladsz. A lakás fut, te jó esetben fürödtél, zuhanyoztál, rossz esetben… hát, majd egyszer fogsz… Azt mondják a babalátogatók, az ismerősök, hogy pár hónap és jobb lesz. Számolod a napokat vagy már azt sem, mert csak akkor döbbensz rá a mókuskerékben, hogy eltelt egy újabb hónap, mikor státuszra/oltásra viszed a gyereket. Jó lenne valakivel beszélni, valakivel, aki nem a cybertérben van, hanem ott, melletted. Kellene egy barát. A régieknek máshogy élnek, ők nem kisgyerekes család, ez egy teljesen más életforma, nem illetek - vagy csak nagyon ritkán – a napirendjükbe és talán nem is értenék a gondodat. Áthívni mást vagy átmenni valakihez? Jó lenne, de kényelmetlen. A lakás szalad, szoptatsz, alvásidőhöz kell igazodni, a gyerek hisztizik, szétpakol. Ha ezt otthon csinálja, akkor legfeljebb nyelsz egy nagyot és csöndben kiborulsz, de ha máshol…  Oooh, anyám! Megbélyegeznek. Mert más biztos jobb, más jobban nevel gyereket, hisz ezt látod mindenütt. A reklámokban, a fórumokon, a játszótéren, ezt hallod édesanyádtól, anyósodtól…
Hidd el, sokan vagyunk, akik veled egy cipőben járunk. Mi, azok az anyukák, akiknek többemberes babájuk van vagy nincs segítségünk vagy csak szimplán fogzós időszak van, mind tudjuk, hogy milyen is ez a rózsaszín szemüveg nélkül.
Múltkor egy barátunk mikor itt volt folyton szabadkozott, a végén ezeket mondtam neki:

Én is szülő vagyok, a párom is szülő, a gyerekeink pedig pont úgy viselkednek, mint általánosságban véve a gyerekek. Ha hozzánk jössz, nehogy bocsánatot kérj ezekért:

  • Zajongás, sikítás, kiabálás, sírás: ha a te gyereked, túlzajongja az enyémeket, akkor hatalmas tisztelet neked. És egy pohár bor. :-D
  • Szétszórt játékok: Hát igen, ez az a pont, amikor nem mondom azt, hogy nem lesz egy kisebb összeomlásom, ha a 3 szobányi játékot teljesen szétdobálják, de ezt a sajátjaim is meg szokták csinálni segítség nélkül, nem kell hozzá vendég gyerek.
  • Meg kell szoptatni: Tessék? Azért akarsz bocsánatot kérni, mert táplálod a gyermekedet? Nehogy bemenj vele a fürdőbe! Nyugodtan dőlj el a kanapén, vonulj félre az egyik szobába, etesd meg őt ott és úgy, ahogyan az nektek a legkényelmesebb.
  • Ha a gyereked éhes és kér tőlem valamit enni: amit találunk a kamrában és/vagy a hűtőben, abból bátran vehet. Az enyémek is szoktak enni, sőt, azért sem borulok ki, ha hagynak maradékot. Ha tudnád mennyi megkezdett-félbehagyott-mégsemszeretem ételünk van eldobozolva a hűtőben..!
  • Kiömlött az étel/ital: előfordul, feltakarítjuk. Pár napja a lányom vízálló szemöldökfestékkel dekorálta ki a fürdőszobát, szóval ehhez képest bármilyen ételfolt gyerekjáték.
  • Hisztizik a gyerek. Hurrá, végre! Üdv a klubban! Aaannnyira megnyugtató, hogy nem csak én küzdök ezzel. Minden gyerek hisztizik. Előbb-utóbb mindnél eljön az a pont, amikor kiborul. Senki sem fog azért elítélni és szégyenkezned sem kell azért, mert épp egy földhöz vágóson van a sor.
  • Tisztába tennéd vagy szobatisztaság elején „balesete” van: Nekem is kisgyerekeim vannak, ők is pisilnek, kakilnak, volt, hogy az egész ruházatukat le kellett miatta cserélni. Pelenkakukánk ugyan nincs, de van több szemeteskukánk. És van még pelenkánk, törlőkendőnk, váltóruhánk, szóval biztos lehetsz benne, hogy bármilyen katasztrófát el tudunk hárítani.

Ha meghívlak magamhoz vagy bárki meghív magához, akkor gyerekestül hív. A gyerekek pedig így viselkednek, bátran fogadd el a meghívást és mozduljatok ki.

Ha tetszett a poszt vagy te is fontosnak találod a mondanivalóját, oszd meg, kérlek.
Kérdésed van? Írj privátban  itt.
Like-old és kövesd az oldalt itt.
Csatlakozz a gyermekneveléssel, babavárással foglalkozó csoporthoz itt.
Ha a vetélés utáni gyászfeldolgozó csoporthoz csatlakoznál, azt itt teheted meg.

ujpost.jpg

Mit mondj a gyermekednek a halálról? Mit ért meg belőle egy óvodás?

Fagylaltoztunk a gyerekekkel.

Picit ragacsosan, picit foltosan, kacagva indultunk hazafelé. Az 5 éves fellépett az út szélén lévő padkára és azon egyensúlyozott, a kicsi kecskegidaként követte. Egyik lépés a másik után, finoman, kötéltáncozva, csivitelve.
Aztán megláttunk valamit a kereszteződésben a földön, mozdulatlanul fehérlett…

Nagy volt, azt hittem, hogy egy elgázolt kutya teteme. Ilyenkor mindig összefacsarodik a szív. Közelebb lépve láttam, hogy egy madár az, egy gólya, az egyik kedvenc madarunk. A „régi háznál” a közelünkben lévő villanypózna tetején költöttek, mindig figyelemmel kísértük a gólyafiak fejlődését és félelemmel telve szurkoltunk nekik egy-egy nagyobb viharban, nehogy bajuk essen. …és most egy ott feküdt előttem élettelenül.

Igyekeztem a lányokat gyorsan odébb vinni, mert vagy sírás következett volna vagy faggatózás. A nagyobbik lányomat, mint az összes korabeli gyereket nagyon érdekli a halál. Már felfogja, hogy bizonyos hibák az elmúlásához vezetnek, de a feldolgozása, az érzelmek kibeszélése, a megértés kérdezéssel történik. Ha meglát az út mentén egy elütött békát, egy elpusztult madarat, az napokig foglalkoztatja, mindig vissza-visszatér a témához.

Miért érdekli ez a téma őket ennyire? Mi az, amit egy óvodás megért a halálról?

A pszichológusok között a 70-es évektől kezdve általánosan elfogadott megközelítés, hogy a halál nem egy egydimenziós fogalom, négy kulcskomponenst különböztetnek meg:

  • Univerzális: minden, ami él, egyszer meghal
  • Visszafordíthatatlan: annak a megértését jelenti, hogy a fizikai testet a halál után nem lehet újra életre kelteni
  • Funkcionalitás hiánya: annak a megértését jelenti, hogy a halál bekövetkeztekor a fizikai test életjelenségei megszűnnek. (evés, hallás, szívdobogás, járás)
  • Okozatiság: annak megértése, hogy az egyén halálához mind külső, mind belső okok is vezethetnek. (pl. elüti az autó)

A gyerekek ezeket a komponenseket más-más életkorban értik meg. A kognitív képességeikből és az élettapasztalatukból adódóan kb. 3-4 évesen a funkcionalitás hiánya az, amit biztosan értenek: amikor valaki meghal, a keze és a lába már nem mozog többé és a szíve sem dobog.

„Egyszer mind meghalunk” ez olyasmi, amit még egy óvodás korú gyermek nem tud magáévá tenni, ezt a szintet többnyire 7-10 éves koruk körül érik el.

Hogyan válaszolj az ilyen tárgyú kérdéseikre?

  • Ne használj virágnyelvet!

A 3-6 éves korosztálynak még konkrét gondolkodása van, ha úgy fejezed ki magad, hogy a „Nagymama elment” akkor csak összezavarod. Könnyen előfordulhat, hogy azt hiszi, hogy a „Nagymama elutazott valahová, kirándulni ment”. Tehát nyugodtan használd a „meghalt” szót, még akkor is, ha durvának hangzik.

  • Egyszerűen és érthetően válaszolj!

Ne tereld el a szót a kérdéseikről még akkor sem, ha számodra kellemetlen. Az óvodás korú gyerekeknél nem kell részletekbe menően magyarázni. pl így: „ Te mikor fogsz meghalni?” „Nagyon vigyázok magamra és óvatos vagyok, szeretnék nagyon-nagyon öregen meghalni.” Ha ez a válasz nem elégíti ki őket, még úgy is kérdezni fognak.

  • Mi a helyzet akkor, ha folyamatosan a halálról kérdez?

Esetleg elviheted a temetőbe. Megnézhetitek a sírfeliratokat, a neveket, az évszámokat. Azt, hogy ki hány évig élt. Ezzel lehetőséget kap a gyermek, hogy a nyomasztó kérdéseket megbeszéljétek.

  • Ha haláleset történik a családban:

Miután megosztottuk vele a szomorú hírt, nagyon hatásos gyakorlat, ha a gyermek művészi eszközökkel emlékezik meg az elhunytról. Rajzolja le a hozzákapcsolódó kedvenc emlékét, esetleg ragasszon valami szépet. Ez sokat szokott segíteni.

  • Ha a gyakorolt vallás tartalmaz túlvilággal kapcsolatos elemet,

akkor arra is lehet hivatkozni. Nagyon egyszerűen, csak arra a kérdésre kell válaszolni, amit a gyermek feltett.

Ha elveszítjük egy szerettünket, az a gyermekben – épp úgy, mint egy felnőttben – érzelmek sokaságát indítja el, ami a szomorúságtól, a szorongástól a dühön át bármi lehet.

Mivel még kicsik, ezért nem biztos, hogy le tudják írni szavakkal, amit éreznek. Szívszorító feladat segíteni nekik megnevezni ezeket az érzéseket és megtanítani őket arra, hogy hogyan birkózzanak meg velük.

Ha tetszett a poszt vagy te is fontosnak találod a mondanivalóját, oszd meg, kérlek.
Kérdésed van? Írj privátban  itt.
Like-old és kövesd az oldalt itt.
Csatlakozz a gyermekneveléssel, babavárással foglalkozó csoporthoz itt.
Ha a vetélés utáni gyászfeldolgozó csoporthoz csatlakoznál, azt itt teheted meg.

halalillusztr.jpg

kép: pinterest

Kisgyermekből óvodás? Könnyítsd meg a beszoktatást!

Közeleg az ősz, ez a nyár is elröppent. Van még bő egy hetünk óvoda kezdésig, a középső gyermekem nagycsoportba megy, várja, izgatott.

Emlékszem pár évvel ezelőtt az első napjára. Nem tudom, hogy melyikünknek volt nagyobb lépés: nekem az, hogy elfogadjam, hogy a kislányom már óvodás nagylány lett vagy neki, hogy közösségbe kerül. Előttem van az első éles nap: gyors puszi-puszi és kiültettek a csoport elé. Feszülten vártam a sírást, minden idegszálammal hallgatóztam, de csak kacagás és csivitelés hangja szűrődött ki, otthon pedig ki sem fogyott a szóból és izgatottan várta a másnapot. Nem mondom, hogy az összes napunk így telt, nem mondom, hogy nem voltak noszogatós reggelek, jó párszor meg kellett hallgatnom a „nem akarok menni”-t is, de aztán mindig megjött a kedve, mire odaértünk.

Az elmúlt két év óvodai időszaka tele volt érzelmi heggyel-völggyel, óvoda váltással, újrakezdésekkel, szomatizált hasfájásokkal, megoldás keresésekkel. Vártuk a „tanévet”: beilleszkedett, új barátokat szerzett és egy óvó nénit, aki kicsalogatta őt a csigaházából.

A tanévkezdés a gyermekekből többféle érzelmet tud előhozni: izgatottságot, kíváncsiságot, szorongást, esetlegesen konkrét félelmet valamivel kapcsolatosan.
Mivel tudjuk ezeket legyőzni?

1.) Kezdjük az alapokkal: evés, ivás, alvás. A nyáriszünetben sokszor kicsúszik az elalvás időpontja és – mivel nincsenek reggeli kötött foglalkozások – az ébredés is eltolódhat sokkal későbbre. Tanácsos tanévkezdés előtt 1-2 héttel felvenni az iskolai időszakra jellemző napiritmust.

2.) Nem baj, ha izgul és az sem, ha fél: Sok gyerek szorong óvoda-iskola kezdéskor, tudatosítsuk benne, hogy ez helyénvaló érzés.
Releváns témájú mesekönyvből való olvasás, ezek lapozgatása sok olyan félelemre rá tud mutatni, amire mi nem is gondolunk. Ilyenkor ezeket az oldalakat többször megnézi, vissza-vissza lapoztat, beszél róla. Ezek azok a témák, amik vagy izgatják vagy aggasztják, ezeket kell neki bővebben elmagyarázni.
Hasznos könyvek: már nálunk is kapható az Amerikában és más angol nyelvterületen nagyon híres The invisible string magyar nyelvű megfelelője, Az összeköt a szeretet. Nekem ez az egyik kedvencem, mi még angolul ismertük.
A Bori sorozatnak is vannak idevágó részei és sokat van forgatva nálunk a Scolar mini sorozat Óvodás lettem kötete is. Természetesen sok egyéb gyermekeknek szóló mese kapható a témában, a teljesség igénye nélkül emeltem ki párat.

3.) Ne beszélj túl korán az óvoda kezdésről: mivel még nincs időfogalmuk, ezért könnyen lehet, hogy szorongást fog kiváltani belőle. Egyszerűen csak annyit mondj, „hogyha egy picit nagyobb leszel, akkor óvodába fogsz menni. Itt sok új játék lesz, szerezhetsz új barátokat, lesznek óvó nénik, akik vigyázni fognak rád.”
Ezt a részt azért emeltem ki és vettem külön, mert a gyerekek egy része akkor kezdi az óvodát, amikor betölti a 3. életévét és ez nem feltétlenül szeptember elsején van.

4.) Tanítsd meg kiállni magáért: A csoportban gyakran előfordul, hogy az egyik gyerek elveszi vagy elkéri a másiktól a játékot. Elég frusztráló, ha ez egy nap többször is előfordul, mert nem mer nemet mondani vagy csak szimplán nem tudja, hogy hogyan kell. „ Nem, most nem adom oda. Megkaphatod akkor, ha én már nem játszom vele.”

5.) Legyen különleges az első nap: Óvoda után menjetek el fagyizni, rendeljetek pizzát. Érezze, hogy ez az ő napja.

Módszerek, amelyekkel biztonságot nyújthatsz:

Gyakori félelem a gyermekben, hogy a szülők ott hagyják és nem viszik haza. Érdemes többször elmenni az ovihoz akkor, mikor a nem ott alvós gyerekeket elhozzák és megmutatni, hogy épp mennek haza, jöttek értük a szüleik.

  • Jó módszer az is, ha lerajzolják a napirendet, így mindig meg tudja nézni, hogy mikor jönnek érte. Kis piktogram a reggelinek, reggeli utáni játéknak, azt követően a foglalkozásnak, majd az ebédnek…
  • A szülő és a gyermek kezére lehet rajzolni egy-egy szivecskét. Ha hiányzik, akkor rápillant és tudja, hogy anya-apa nagyon szereti.
  • A pólója szegélyére is lehet rajzolni egy szimbólumot, azt könnyen tudja morzsolgatni, ha hiányzik neki a szülő.
  • Az első időben meg szokták engedni az óvó nénik, hogy bevigyék a gyerekek a kedvenc játékukat, ez is sokat segít.

Minden gyerek más, nyugodtan szabd személyre a fenti tippeket. Az a cél, hogy segítsen megkönnyíteni az elválás és a beilleszkedés kezdeti nehézségeit.
Ha elakadtatok valahol, túlságosan szorong a gyermeked, bepisil, körmöt tépked, körmöt rág, nem eszik vagy nem jár wc-re az óvodában, akkor írj nekem nyugodtan, keresünk rá megoldást.

Ha tetszett a poszt vagy te is fontosnak találod a mondanivalóját, oszd meg, kérlek.
Kérdésed van? Írj privátban  itt.
Like-old és kövesd az oldalt itt.
Csatlakozz a gyermekneveléssel, babavárással foglalkozó csoporthoz itt.
Ha a vetélés utáni gyászfeldolgozó csoporthoz csatlakoznál, azt itt teheted meg.

ovi.jpg

kép: pinterest

Nem tudsz lefogyni? - Amikor a tested eteted, de a lelked éhezik

Egyik gyerek a babakocsiban, másik a tesófellépőn, szuper babakocsi, full irányíthatatlan így, pedig mindenki esküdött rá és még rohadt drága is volt…, kezemben a hipermarket bevásárló kocsija, olyanok vagyunk, mint egy román horror karaván, ha lökök egyet az összesen 60 kilos babakocsin, akkor repülök utána a kosárral és tarolok mindent és mindenkit, aki az utunkban van. Időnként kapok egy-egy sajnálkozó pillantást, egy-egy „hűha, így nehéz lesz” megjegyzés, de ez van, kell a szajré, különben éhen hal a csapat. Épp hogy besasszéztam gyerekestül- két kocsistul a kapun, jön a sírás-rívás, mindenki akar valamit: kiszállni, biciklizni – igen, azt is vittünk magunkkal -, édességet… És igen, én is akarok valamit, az pedig egy viszonylag nyugodt bevásárlás. A lányok már kicsit kifáradtak, végig bújócskáztak egy ovi kezdős ruha vásárlást és egy drogériás beszerző utat, nem csodálom, hogy már elegük van… Tudatos anyuka vagyok, rengeteg elvvel és következetességgel, de most fontosabb, hogy ne kapjak agyvérzést a kicsiktől, eljött a pillanat, hogy az összeset sutba vágjam és nagyon nyelve feltegyem a bűvös kérdést:
„- Na, gyerekek, ki kér fánkot?”
Mindenki megkapta, amit szeretett volna, a két kicsi boldogan majszolja a szénhidrát bombát, én pedig nyertem kb 5 percet.


Tudom, hogy elrontottam, tudom, hogy nem helyes édességgel büntetni vagy jutalmazni… De miért is nem?


Sok szülő használja díjazásként az édességet, mert a gyermeknél ezzel könnyebben elérjük a kívánt viselkedést, nagyon sokszor eszköz arra, hogy megváltoztassa vagy befolyásolja a viselkedést:
- ha megeszed az ételt, a kaphatsz utána édességet!
- ha szépen ülsz a helyeden, míg mindenki befejezi az evést, akkor kaphatsz csokoládét!
- ha jól viselkedsz a boltban, ehetsz nyalókát!
Érzelmek szabályozására is gyakran használt módszer:
- jaj, látom, nagyon bevágtad a fejed. Egy kis cukorka vajon meggyógyítaná..?
- oooh, elkeserítő, hogy nem te nyerted meg a versenyt. Mit gondolsz, felvidulnál egy szelet tortától?
- ha abbahagyod a hisztit, veszek egy fagyit neked!
Az evés kétségkívül nagyon élvezetes tevékenység. Különleges textúrájú ételekkel, finom ízekkel, kellemes illatokkal könnyen megtapasztalhatjuk az érzékszervi örömöket, így a szimpla éhségből jól megérdemelt, örömszerző díjazás válik.
Ha a ételt megvesztegetésre vagy jutalmazásra használjuk, esetleg boldogság generálására, akkor az evés szenvedéllyé is válhat. Ilyenkor a lelkünket etetjük a testünk helyett.
Vegyük például a kávét: sokan létezni sem tudunk addig, míg meg nem ittuk a reggeli első kávénkat. És az alkohol..? Egy-egy nehéz nap után ellazít vagy akkor is sokaknak támaszuk, ha vígaszra vagy egy kis extra magabiztosságra van szükségük.

Több száz tanulmány szól az étel és az érzelmek kapcsolatáról és arról is, hogy kiegyensúlyozatlan vagy szegény diéta okozhat és sokszor okoz is belső feszültséget, depressziót, letargiát, ingerlékenységet és kielégíthetetlen sóvárgást. (Biztos ismered azt az érzést, mikor megennél egy cukrozott lovat, de inkább ménest…na, ez az.)
Tudományos kutatások kapcsolatot mutattak a bizonyos kívánt ételek és egyes tápanyagok között. Ezekkel a mikrotápanyagokkal szabályozza a testünk az érzelmeinket, a hangulatainkat és a fizikai kondíciónkat. Vegyük például a csokoládét, rengetegen sóvárgunk utána. Ez azért van így, mert egy olyan anyagot tartalmaz, amit a testünk akkor állít elő, amikor szerelmesek vagyunk. Ha valaki nagyon fáradt vagy kimerült, az nagy valószínűséggel sajtot, vörös húst vagy magas cukor tartalmú ételt fog kívánni, ugyanis ez ad a szervezetnek egy azonnali energia löketet, ha pedig magányos, akkor magas zsírtartalmú ételt preferál, például fagylaltot.
Az ételek utáni sóvárgás nagyon gyakran „érzelmi éhség”, a test ezzel üzeni, hogy nem kapja meg azt az alap szükségletet, ami kell neki. Jelezheti, hogy biztonságra, szeretetre, szerelemre, elismerésre, érintésre van szükségünk.
Honnan tudhatjuk, hogy a testünk vagy a lelkünk az, amit épp etetünk?
- Az érzelmi éhség alapja az elmében van, hirtelen jelentkezik és csak és kizárólag egy bizonyos étel elfogyasztására ösztönöz.
- A fizikai éhség a gyomorból jön, lassan, egyre fokozódva és nincs különleges kívánósság, több fajta étel is jól esik ilyenkor.

És miért is jutottunk el egy hipermarketes fánktól az evészavarokig? Azt akartam bemutatni, hogy milyen egyszerűen meg tudjuk a testünket tanítani arra, hogy az evés, az édesség jutalom. Azt hogy milyen egyszerű belekerülni a finomságok bűvkörébe és átesni vele a ló túloldalára.

Ahelyett, hogy elnyomnád az érzéseidet étellel, nézz szembe velük. Lehet, hogy ez az út ijesztő és kihívásokkal teli, de a végeredmény a tökéletes harmónia lesz a test és lélek között.


Ha tetszett a poszt vagy te is fontosnak találod a mondanivalóját, oszd meg, kérlek.
Kérdésed van? Írj privátban  itt.
Like-old és kövesd az oldalt itt.
Csatlakozz a gyermekneveléssel, babavárással goglalkozó csoporthoz csoporthoz itt.
Ha a vetélés utáni gyászfeldolgozó csoporthoz csatlakoznál, azt itt teheted meg.

 

food.jpgkép:pinterest

Túl fiatal anyának

Azt mondják, a nők két dologért tesznek meg mindent: azért, hogy legyen gyerekük és azért, hogy ne. Mi van akkor, ha valaki a kamaszkori szexuális szárnypróbálgatások alatt lesz terhes?

Kezedben a teszt. Pozitív. Nem ezt vártad, nem erre készültél, még túl fiatal vagy ahhoz, hogy anya legyél. Pedig védekeztetek… Akkor mégis hogy történhetett? Hogy alakulhatott így? Igazából már mindegy, ez van… De most mi legyen? Hogyan tovább?

Nem fogod elvetetni, azt biztosan tudod. Az bűn.

 A szüleid biztosan segítenek még akkor is, ha a partner már nem lesz partner. De mit mondj? Hogyan nézz ÍGY mindenki szemébe? Nálatok ez szégyen…

Még nincs hasad, nem látszik, de tudod, hogy mindenki tudja. Süt a tekintetükből a lenézés: „Gyereknek gyereket?”Jaaaaj, Te még ehhez túl fiatal vagy!” Volt olyan is, aki félrehívott és megjegyezte, hogy még van időd „elintézni”. Akkor és ott csak álltál megkövülten és azt hitted, hogy rosszul hallasz. Mi köze hozzá? Miért szól bele? Nem az ő gyereke! Miért nem tiszteli a magánéletedet?

 A szüleid jól fogadták, azt mondták, hogy a Te döntésed, neked kell együtt élned a következményeivel. Nem mostanra tervezték, hogy nagyszülők lesznek, de elvégre már nagykorú vagy, betöltötted a 18-at, amiben tudnak, segítenek.
Az első igazi keserű pirulát a pici születése után kaptad a csecsemős nővértől a hátad mögött, mikor nem vett észre: „na, ennek is a szülei fogják felnevelni a gyerekét!” Te tudtad, hogy nem így lesz, tudtad, hogy mindent meg fogsz azért tenni, hogy a kicsikédnek szép gyermekkora legyen.

Felelősséggel tartozol érte.

Ő az egyetlen ember, aki igazán hozzád tartozik, az egyetlen, akit feltétel nélkül szeretsz és viszont szeret téged. Ha kell, órákig ringatod, mikor a hasfájástól sír és tehetetlenségedben Te is sírsz vele. Ha kell ringatod, amikor fogzik, ringatod még akkor is, mikor már összeesel a fáradtságtól, csak neki ne fájjon és tudjon pihenni.

…és ennek ellenére megkérdőjelezik, hogy jó anya vagy-e. A védőnő sokkal többet van nálad, mint egy átlagos anyukánál, igazából nem segít, nézi, hogy mit csinálsz. Zavar. Nem veszi észre, hogy nem tudsz tőle pihenni, de hallgatsz, mert a gyermeked érdeke ezt kívánja. Mikor új gyermekorvos jött a közösségbe ő is fenntartásokkal fogadott: „Magának még nem kellett volna gyerek!” Legszívesebben rávágtad volna az ajtót, de a babád miatt nyeltél egyet és inkább nem szóltál vissza.

Ahogy telik az idő, úgy lesztek egyre kevésbé szóbeszéd tárgya, megszoktak titeket. Időnként, mikor egy-egy ismerős ismerőse megtudja, hogy Te már anyuka vagy, akkor vagy kutatja az arcodon az idő jeleit vagy egyszerűen rákérdez a korodra és megjegyzi, hogy „ő a Te korodban még bulizott” vagy „ő a Te korodban még magát is épp, hogy el tudta látni, nem hogy egy gyereket!” esetleg viccesen-gúnyosan megkérdezi, hogy „ és, mikor jön a következő?”

Az óvodában Te vagy az egyik legfiatalabb anyuka, az, amelyik most kezdi a karrierjét. Hiába van más is hasonló anyagi helyzetben, mint Te és a gyermeked, mégis csak az ő cipője kapja a szánakozó tekinteteket, pedig az is új, csak nem annyira drága, mint a többieké. Nem is mersz nagyon közeledni a többi anyukához, feszült vagy szülői értekezleten is.

Az idő a barátod. Mivel Te hamarabb lettél édesanya és hamarabb vállaltál felelősséget, ezért a munkahelyeden is jobban megállod a helyed. Bizonyítanod kell, gyermeket eltartanod. Haladsz is szépen felfele a szamárlétrán. Megtanultad, hogy nem az életkorodtól leszel felnőtt, hanem attól, hogy felvállalod a tetteid következményeit és kihozod a legjobbat belőle. Megtanultad, hogy a saját szükségleteidet másé elé kell helyezned, ha a helyzet azt kívánja. Pár évvel ezelőtt még a gyermeknevelés okozta fáradtság miatt volt ez, most pedig a munkahelyed várja el. A többiek még nem tudják ez megcsinálni, Te már megtanultad. Előnyt kovácsoltál belőle.

Azért hoztam a mai posztban ezt a történetet, mert a héten nem volt olyan nap a tanácsadások során, amiben ne merültek volna fel a fiatal anyákat ért társadalmi stigmák. A történet kitaláció, viszont a benne szereplő idézőjelbe tett mondatok elhangzottak.

 Az volt a célom, hogy bemutassam, hogy egy-egy pikírt megjegyzés milyen károkat tud okozni. Szándékosan egy ilyen történetet írtam, nem pedig egy olyat, ahol a gyermekből bűnbak lesz… Szándékosan nem egy olyan történetet írtam, amikor az kismama inkább megöli magát, mintsem szégyent hozzon a családjára.


De akkor mit mondj? Hogyan reagálj?

- Milyen szép kismama vagy!
- Nagyon nehéz lehet neked, de jól csinálod, jó anya vagy.
- Ahogy nő a kicsi, úgy lesz könnyebb!
- Büszke lehetsz a babádra, nagyon szépek vagytok együtt!

Ezek azok a mondatok, amikkel biztosan nem ártasz, sőt érezni fogja a támogatásodat.

Ha tetszett a poszt vagy te is fontosnak találod a mondanivalóját, oszd meg, kérlek.
Like-old és kövesd az oldalt itt.
Csatlakozz a csoporthoz itt.
Ha a vetélés utáni gyászfeldolgozó csoporthoz csatlakoznál, azt itt teheted meg.
tul_fiatal.jpg                              Kép: pinterest.

 

Gyászfolyamat a homoszexualitásban? - A kamaszok és szüleik közös szivárványa

„Pár perce lépett be az ajtón, csendben figyeltem őt. Hiányzott belőle a kamaszokra jellemző vibrálás, tapintani lehetett azt a szomorúságot, ami körbe lengte. Magas, vékony tizenéves kamaszlány, divatos ruhában, drága kütyüvel a csuklóján. Az a típus, akiről egyébként azt gondolod, hogy csak megszületnie volt nehéz. Rám nézett, a tekintetéből dőlt a fájdalom, attól tartottam, hogy a köszönés után egyből zokogásba fog fulladni a beszélgetés… De ez a fájdalom mélyebbről jött, az a fajta volt, amikor már sírni sem tudsz. Azt hittem, hogy iskolai probléma, szerelmi csalódás van a háttérben vagy szüleivel nem értik meg egymást. De nem, nem ilyen jellegű gond volt, azt gyanította, hogy a lányokhoz vonzódik. Mi történik ilyenkor a lelkében, amitől ezt a fájdalmat érzi?” 

Cass modellje szerint a homoszexuális identitás fejlődés hat egymásra épülő lépcsőből áll, ezek az

  • identitáskonfúzió,
  • a személyiség összevetése,
  • az identitás tolerálása,
  • identitás elfogadása,
  • identitás büszkeség
  • és az identitás szintézis.

 Ezen a modellen keresztül könnyen be lehet mutatni azt a folyamatot, ahogyan a homoszexualitás az egyén életének részévé válik, azt, ahogyan elfogadja önmagát.

 A Cass modellt egy későbbi posztban részletesen ki fogom elemezni, most csak az adott esetre, de inkább általánosságban véve a tinédzsereket érintő vonulatára, a velük kapcsolatos problémakörre szeretnék kitérni.

A kamaszkor egy nagyon bonyolult időszak: változik a testük, tombolnak a hormonok, megy a harc az iskolai hierarchiában, ilyenkor a többségük azt érzi, hogy ő más. Ez a másság sokszor pozitív vagy közömbös érzés, viszont egy meleg kamasz számára ez gyakran negatívba hajlik. Érzi, hogy más, de eleinte nem tudja megfogalmazni, hogy miben az, de azt igen, hogy nincs a helyén, nem illik bele ebbe a közegbe.

Az első fázisban, az identitáskonfúzió szakaszában találkozik először azzal a gondolattal, hogy esetleg ő nem heteroszexuális. Ilyenkor a legkarakteresebb érzés a zavar, megkérdőjelezi a saját szexuális orientációját, sokszor a homoszexuális élményt egyfajta „véletlennek” tudja be (túl részeg volt, csak kísérletezgetett, tapasztalatot gyűjt), elképzelhető, hogy a szexualitást teljesen szeparálja az érzelmektől.

A következő szakaszban már elgondolkodik azon, hogy ő homoszexuális. Gondoljunk vissza a fenti esetre: heteronormatív társadalomban hogy érezheti magát az, aki meleg? Milyen lehet annak, aki egész addigi életében arra készült és arra nevelték, hogy egyszer majd lesz egy férje-felesége, gyerekei lesznek, szerelmes lesz egy ellenkező nemű emberbe, mert az az élet rendje. Azt érzi, hogy vele „nincs rendben valami”, „undorító”nak érzi saját magát, „hogy lesz így rendes élete?”, „ez mifelénk nagy szégyen”, „a szüleim nem fognak többé szeretni így”, „csalódni fognak bennem”. (az idézetek megtörtént beszélgetésekből vett valós mondatok)

Nem meglepő, hogy így érez egy olyan világban, ahol az emberek a heteroszexuálistól eltérő szexuális orientációjú embereket másodrangúakként kezelik, ahol a középiskolák folyosói melegviccektől hangosak és gondolkodás nélkül bántalmazzák azokat, akik nem illenek az ő normáikba. Ilyenkor megpróbál láthatatlanná válni, elszigetelődik.

Az is lehet, hogy még úgy gondolja, hogy ő nem is „igazi homoszexuális”, ez csak egy átmeneti állapot, jó lenne, ha mihamarabb visszaváltozna.

Vannak olyan szakemberek, akik úgy gondolják, hogy a személyiség tolerálása és elfogadása annyira szorosan összefügg, hogy egy szakaszként kezelik. Az egyén elfogadja már a homoszexuálisát, de még külön kezeli a privát és a nyilvános életét. Kapcsolatot keres és létesít más homoszexuálisokkal, kialakítja a saját LMBTQ identitását.

és most megint visszakanyarodnék az esetünkhöz: egy kamaszról van szó. Vajon hol talál más melegeket?

Társkeresőkön és specifikus szórakozóhelyeken. Több olyan külföldi és magyar esettanulmányt olvastam és sajnos találkoztam is olyan kiskamaszokkal – akikről most beszélünk, az a 12-14 éves korosztály – akik melegbárokba jártak. Ültek bent, leitatták őket a felnőtt, 35-50 körüli férfiak/nők és szereztek egy szexuális tapasztalatot. Az esettanulmányokban többször elhangzott, hogy akkor gyerekként fel sem fogták, hogy ez beteges volt, hogy nem normális az, hogy tizenpár évessel élt egy erősen középkorú felnőtt nemi életet.

Az online társkeresők is nagyon veszélyesek, ott is rengeteg a szexuális visszaélés, az online szexuális abúzus. Itt is többnyire az a jellemző, hogy a középkorúak invitálják online együttlétekre a gyerekeket. Ezeket sokszor rögzítik és a felvétellel onnantól azt tesznek, amihez éppen kedvük tartja, feltölthetik pornóoldalakra, adhatják-vehetik, akár zsarolhatnak is velük…

Ez egy olyan problémakör, ami be van söpörve a szőnyeg alá, pedig nagyon fontos lenne beszélni róla.

A melegbántalmazás nagyon gyakori jelenség és nagyon fájdalmas.

Fájdalmas még akkor is, ha nem téged közvetlenül bántanak, hanem egy ismerősödet, mert igazából tehetetlen vagy, különben téged kezdenek ki. („miért véded a buzit? Te is buzi vagy?”-megtörtént)
Melegbántalmazás minden olyan cselekmény, amelyben agresszívan vagy bántóan kezelnek valakit, aki meleg vagy akiről azt hiszik, hogy meleg. A célpontjai olyan emberek, akikre nem illenek a nemi sztereotípiák, az teljesen lényegtelen, hogy milyen a szexuális beállítottságuk. Bántalmazásnak számít a gúnyolódás, a sértő becenevek használata, a fizikai bántalmazás, a negatív diszkrimináció, a szexuális bántalmazás.

Azért emeltem ezt ki, mert a meleg fiatalok sokkal gyakrabban – külföldi statisztikák szerint 30%-kal többször – követnek el öngyilkosságot vagy öngyilkossági kísérletet, aminek ez is lehet az egyik kiváltó tényezője.

Mit tegyél, ha azt látod, hogy valakit bántanak a nemi identitása miatt? Ha az iskolában történik, akkor szólni kell egy tanárnak, ő többnyire beszél az agresszorral, hogy fejezze be. Tapasztalatom alapján bizonyos intézményekben ez be szokott válni, minimum alább hagy a bullying, gyakran abba is marad. Ha az utcán, szórakozóhelyen, tömegközlekedési eszközön észleled ezt, akkor a rendőrséget kell hívni.

Kedves önmagát kereső fiatal! Ha most reménytelennek is érzed a helyzeted, tudd, hogy nem lesz örökké ilyen. Előbb-utóbb te választod meg a saját környezetedet, a barátaidat. Ha úgy érzed, hogy segítségre van szükséged, de nincs kihez fordulni, ingyenes tanácsadásért írj bátran, nem vagy egyedül. 

Ha tetszett a poszt vagy te is fontosnak találod a mondanivalóját, oszd meg, kérlek.
Like-old és kövesd az oldalt itt.
Csatlakozz a csoporthoz itt.
Ha a vetélés utáni gyászfeldolgozó csoporthoz csatlakoznál, azt itt teheted meg.ű

melegteenskep.jpg

A fotót Eszter Halasitól kaptuk, a témával kapcsolatos többi fotóját itt találod: https://www.flickr.com/photos/182517101@N03/with/48224630002/?fbclid=IwAR3r180cSvMZ_8tO-TiSTnO5hhHptuG4l8sZkfyRwZv2vUA51fovQ7VmDiU

Vetélés után - Hogyan nyilváníts részvétet?

Mit mondj és mit NE mondj egy anyának, aki épp elveszítette a magzatát

Emlékszem milyen volt. Emlékszem a semmire, az ürességre a hasamban, a fájdalomra a lelkemben. Emlékszem az elhalt reményekre, arra, hogy nem is akartam elhinni. Emlékszem a beletörődésre, arra, hogy csak túl akartam lenni rajta. Az abortuszra várókra a szobában, arra, hogy még haragudni sem volt már erőm… Arra, ahogy bevittek a műtőbe, az altatóorvos szavaira, a visszaszámolásra. Emlékszem a sírásra, csak az ment az azt követő napokban. A dühre, az igazságtalanságból fakadó dühre, arra, hogy az én babám már nem él, de nagyon szeretném, más pedig elveteti. Emlékszem a szavakra, azokra, amik gyógyítottak és azokra is, amik fölött át kellett volna lépnem, de nem sikerült, abban a lelkiállapotban nem ment. Emlékszem emberekre, azokra, akikre támaszkodtam és emlékszem azokra is, akikre támaszkodni szerettem volna, de nem voltak ott. Nem voltak ott, mert nem tudtak velem mit kezdeni, nem tudtak hogy reagálni.
A szavaknak erejük van. Simogatnak, ha szomorkodsz és ütnek is, ha akarod és akkor is, ha épp nem az volt a cél. A csendnek, a hallgatásnak is ereje van, időnként megnyugtat, más esetben elkeserít. Elkeserít, mert magányosnak érzed tőle magad, egyedül vagy, de nem akarsz egyedül lenni. Ketten akarsz lenni…
Számomra a szavak sok esetben jelenlétet jelentenek, támogatást. Azt, hogy ott vagy amellett, aki mellett épp nem tudsz fizikailag ott lenni. Ölelést jelentenek, megnyugtatást, egy védőburkot.
De mit mondj akkor, amikor tudod, hogy a fájdalom a szavaid ellenére is ott marad? Amikor tudod, hogy mindegy mit csinálsz, akkor sem tudsz segíteni?
Mondd azt, hogy itt vagyok, ha szükséged van rám.
Mondd azt, hogy sírj nyugodtan, nem kell erősnek lenned.
Mondd azt, hogy sajnálom a fájdalmad, ha neked nem kellett vetélést átélned és nem tudod, csak elképzeled, hogy mit érzek.
Mondd azt, hogy haragudjak nyugodtan a sorsra, engedjem szabadon a dühömet, nem kell szégyellni. Mondd azt, hogy tudod, hogy most nehéz nekem.
Mondd azt, hogy átjössz, ha jól esne a jelenléted. Biztosíts, hogy átölelsz, míg sírok a válladon. Ne félj attól, hogy nem tudod mit mondj, nem kell mindig mondani valamit, elég, ha itt vagy.
És mi az, amit semmiképp sem akarok hallani?
- Fiatalok vagytok, még lehet gyereketek
.
Igen, lehet még gyermekünk, szeretnénk is, de az a gyermek nem ez a gyermek lesz. Egyik gyermek nem helyettesíti a másikat, mindegy, hogy már megszületett vagy még csak az anyukájában fejlődött.
- De legalább nem volt még igazi gyerek. Hát, persze. Köszi. Számomra az volt, az én kisbabám. Teljesen mindegy, hogy mekkora volt, élt bennem. Élt a testemben, élt a lelkemben. Láttam az arcát magam előtt, azt, ahogy újszülöttként magamhoz ölelem. Láttam az életünket családként…
- Már legalább van gyereked. Igen, van. És..? Szerinted AZ a gyermek EZ a gyermek? Vagy ezzel azt akarod mondani, hogy képes vagyok életet adni? Azt, hogy helyt tudok állni nőként?
- Ennek nem így kellett volna alakulnia. Nem, valóban nem. Szerinted rajtam múlt? Van valami, amit szerinted máshogy kellett volna csinálnom? Én sem így terveztem. Úgy terveztem, hogy pár hónap múlva gömbölyödő hassal fogok feszíteni és boldogan fogom válogatni az újszülött kicsikém új ruhatárát, aztán pedig leszek sugárzó anyukája egy pici babának. Nem így lett, nem én tehetek róla.
- Ne mondd azt, hogy erről ne beszéljünk! Miért is ne? Rosszul érzed magad tőle? Kellemetlen érzés fájdalmas dolgokról beszélni? Igen, ezt megértem, lehet, hogy neked kényelmetlen, de nekem szükségem van arra, hogy kibeszéljem magamból és biztonságban érzem magam melletted annyira, hogy veled beszéljek róla. Ha nem tudsz mit mondani, akkor csak hallgass meg és fogd a kezem vagy ölelj át.
- Ne mondd azt, hogy erről ne meséljek senkinek! Miért is ne? Az ÉN gyermekem volt. Az én fájdalmam. Azért ne beszéljek róla, mert nem sikerült? Azért ne beszéljek róla, mert stigmatizál? Azt sugallja, hogy valami genetikailag nincs rendben a családban? Minden 4. terhesség vetéléssel végződik, nincs rajta mit szégyellni.
- Tovább kell lépned! Most már ideje tovább lépned! Ez a gyász az én gyászom, a mi gyászunk. Ha hosszabb ideig tart, hogy átéljem és megéljem, akkor hosszabb idő alatt megyek az úton végig. Ez nem verseny, pont ugyanolyan erős az is, aki 3 nap múlva tud önmaga lenni, mint az, aki 3 hónap múlva.
- Jobb most, könnyebb elveszíteni egy kisebb terhességet, mint egy nagyobbat. Bizonyos szempontból igaz, kevesebb idő volt álmokat szőni ezzel a magzattal kapcsolatosan, viszont ugyanúgy a gyermekemet veszítettem el, teljesen mindegy, hogy mekkora volt.
- Ne most mondd el, hogy ki terhes a családból, baráti körből. Bármennyire is szeretem az illetőt, a saját gyászomat kell megélnem, így nem tudok vele örülni. Csak lelkiismeretfurdalást keltesz bennem…
És a személyes „kedvencem”:
- Már van két gyereked, minek kell még egy? Nem elég ennyi? Azt hiszem, hogy ehhez nem kell semmi hozzáfűzni.

Neked, aki azért olvastad el, mert gyászolsz, mert elvesztetted a magzatodat, hidd el, hogy van benned erő a folytatáshoz. Van benned erő ahhoz, hogy túléld még akkor is, ha épp úgy érzed, hogy nincs kiút. Ha úgy érzed, hogy támogatásra van szükséged sorstársaktól, van egy csoportunk, lejjebb megtalálod a linkjét, melletted leszünk.
Ha megérintett a poszt, oszd meg, kérlek.
Like-old és kövesd az oldalt itt.
Csatlakozz a csoporthoz itt.
Ha a vetélés utáni gyászfeldolgozó csoporthoz csatlakoznál, azt itt teheted meg.
98d6c89480f7b2ed7da66549df21e1f9.jpg

Szellem vagy képzeletbeli barát?

Újra itt van. Áll az ágyad mellett és néz, bámul rád a sárga, világító szemével. Egyszer megkérdezted tőle, azért sárga a szeme, hogy éjjel is lásson. Fel sem kell nézned, érzed őt, libabőrös lesz az összes végtagod tőle, pedig meleg van. Egyre beljebb süppedsz az ágyba és betakarod a fejedet is. Nem akarod látni, nem akarsz vele beszélgetni, éjjel ijesztő. Nappal nem gond, kedves játszótárs, mindig mesél az életéről, babázik veled. Többször is szóltál már róla anyának, aki ilyenkor körül néz a szobában, megnéztek együtt minden sarkot, villanyt kapcsoltok, de ő addigra már eltűnik, anya nem is érti, hogy mitől félsz, kezd türelmetlenné válni, esténként inkább megengedi, hogy bebújj melléjük az ágyba. Időnként még ott is hallod, ahogy recsegteti a padlót, de valamiért akkor nem olyan félelmetes, anya-apa mellett nem annyira az. Ahogy telt múlt az idő, egyre kevesebbszer jelent meg, átvette a helyét az első Barbie baba, a játék katona, a szuperhős plüssállat mese szereplő. Lassacskán feledésbe merült, csak egy-egy róla készült, időnként előkerülő rajz emlékeztet rá.

Ehhez hasonló élménye, képzeletbeli barátja nagyon sok gyereknek van, többnyire vele egyidős és hozzá hasonló karakter, olyan testi és lelki tulajdonságokkal, amelyek a „gazdája” aktuális pszichés szükségleteihez igazodnak. Nem kell miattuk aggódni, a lelki egészségre pozitív hatással vannak sőt, segíti a kognitív fejlődést, segít megbirkózni az egyszerű, hétköznapi társas stresszhelyzetekkel, közösségből hozott konfliktusokkal. Ha egyedül érzi magát, akkor is „elővehető”, kiválóan lehet vele szerepjátékozni. Ez a teremtmény nem feltétlenül ember. Lehet állat, aktuális kedvenc mesefigura, esetleg a valóságtól elrugaszkodott külsővel rendelkező fantázia teremtette szereplő. Időnként az is előfordul, hogy nem csak egy-egy fantázialény kel életre, hanem egy teljes képzeletbeli világot alkot magának vagy a képzeletbeli barátjának a gyermek (paracosm). Megjelenhet akkor is, ha nagy stresszel járó változást tapasztal, ilyen lehet a költözés, óvoda váltás, válás, egy szeretett személy halála…
A közösségi háló anyukákkal foglalkozó csoportjaiban nagyon gyakori téma az, amikor egy kisgyermek, csecsemő lát „valamit”, ami a szülőt megijeszti, mert ő viszont semmit sem érzékel vagy ha igen, akkor az egy idősebb épület gépészeti problémáiból (is) fakad(hat)ó, többnyire hangjelenség, esetleg egy különös érzet, olyan, mintha valaki más is lenne jelen a helyiségben. Erre a jelenségre magyarázat lehet, hogy a kisgyermekek nevelésével járó stressz, alváshiány, fáradtág, esetleges izoláció, hormonális változások által az agyban okozott neurokémiai változások idézhetnek elő bennünk ilyen érzetet.
De mi van akkor, ha a világ több ennél? Mit tegyünk, ha úgy gondoljuk, hogy tényleg természetfeletti lény munkálkodik az otthonunkban, játszik a gyermekünkkel? A kérdésemre a választ egy amerikai ezoterikus csoportban kaptam meg. Az ő hitük szerint a gyerekek látják a lelkeket. Szerintük sok elsőszülött, játszótárs nélküli gyermeknek van saját „szelleme”, aki szintén gyermek és együtt szoktak játszani, beszélgetni. Ez a szellem lehet egy spirituális vezető, egy elhalt ős lelke, egy angyal vagy egy „klasszikus” szellem. Ezek a lények lassacskán eltűnnek a gyermek életéből – vagy csak nem érzékeli őket többet – ahogy növekszik.
Előfordulhat, hogy a gyermek el kezd félni, sírós lesz, dühös, hangulatingadozásai lesznek vagy nem alszik. Ilyenkor a szellemmel pont azt kell csinálni, mint más nem kívánt vendéggel: ki kell rúgni. Hogyan? Állítólag azok a gyermekek, akik érzékelik őket, el is tudják küldeni. Egyszerűen meg kell kérni, hogy menjen el. Vannak akik szerint rituálékat kell alkalmazni: papot hívni, házat felszentelni, imát mondani… Más hitvilág növényeket, ásványokat hív segítségül: többnyire zsálya füstjével tisztítják a teret.
És ha ekkor sem megy el..? Akkor könnyen elképzelhető, hogy idegrendszeri probléma van a háttérben.
A képzeletbeli barátról a gyerekek tudják, hogy nem igazi. Abban az esetben, ha nem tudja megkülönböztetni a valóságot a képzelettől, ha a képzeletbeli barát a kényszeríti őt valamire, akkor az már lehetséges, hogy patológiás hallucináció és mindenképpen orvoshoz kell vele fordulni.


Ha tetszett a poszt vagy te is fontosnak találod a mondanivalóját, oszd meg, kérlek.
Like-old és kövesd az oldalt itt.
Csatlakozz a csoporthoz itt.
Ha a vetélés utáni gyászfeldolgozó csoporthoz csatlakoznál, azt itt teheted meg.

kepzeletbelibarat.jpg

 

Családon belüli erőszak - "Ha olyan rossz, miért nem lép ki?"

  • Képzeld, kihívtam a rendőrt, erre közölte, hogy az a pofon, amitől leestem a székről, az semmi. Ha nem ököllel ütött, az semmi… Mindezt a fiúk előtt…

Hányingerem lett. Feltört bennem a rég eltemetett düh, az a harag, amit akkor érzel, ha igazságtalanul bántanak valakit, főleg, ha az a valaki gyengébb. Feltörtek bennem azok a képek, amiket az anyaotthoni munkáim során láttam: a megszaggatott, kékre-zöldre vert nők, a légycsapóval vert gyerekek, a lehajtott fejek, meggörbített vállak. Eszembe jutottak ők, akik minden hangosabb zajra összerezzentek, ők, akik egy-egy simogatástól összébb húzták magukat. Sokszor láttam a férjeiket, partnereiket is. Átlagosak, olyanok, akikről a nénikék fejcsóválva hajtogatják, hogy ’no hisz, nem is gondoltam volna…’. Álltak a kapuban, várták, hogy kijöjjön az, aki az övék. És itt nem a gyerekekre gondolok, ők sokszor csak eszközök. Először csak kérte a kimerészkedő nőt, hogy menjen vele haza, majd könyörgött, végül fenyegetőzött. Volt, aki ment, aztán visszajött. Volt, aki ment és a kórházból jött vissza. Volt, aki mögött volt hátország és kapott segítséget, csak idő kellett hozzá, arra tökéletes volt a krízis szállás, de többnyire 1-2 évre anyaotthonba kerültek, míg összeszedték magukat. Igazi szélmalom harc…
Ezek a nők, édesanyák, a társadalom minden rétegében megtalálhatóak, a családon belüli erőszak nem függ rassztól, életkortól. Teljesen hétköznapinak tűnő életet élnek, aztán otthon, a zárt ajtók mögött, ott, ahol senki nem látja, előbújik a partnerből a báránybőrbe bújt farkas.
Sokszor elhangzik a kérdés, hogy miért marad egy ilyen kapcsolatban valaki? Miért nem lép ki egyszerűen belőle?
- Az ördögi kör: az ilyen kapcsolatokban van egy megfigyelhető minta. Egy-egy felhevült, nagyon szerelmes időszakot mindig egy negatív, érzelmi kontollvesztéses időszak követ, amely kihat az agyban jelenlévő neurokémiai anyagokra, többek között a dopaminra és az oxytocinra, ezzel a „drogfogyasztókéhoz” hasonló függőséget okozva. Ahhoz, hogy ebből a körből ki tudjon az áldozat lépni, először ezt kell megtörni.
- Úgy tesz, mintha „A LELKITÁRS”, a nagy Ő lenne: az udvarlás során felépít magának egy olyan személyiséget, amivel el tudja hitetni, hogy mindig is ő volt az, akire az áldozata vágyott. Kitapasztalják, hogy kivé kell válniuk ahhoz, hogy mindig legyen visszaút, mindig a kezükben tudják tartani azt a szálat, amivel visszahúzzák a nőt a kapcsolatba.
- Identitáserózió: A bántalmazó már valószínűleg rég elnyomta az áldozata értékítéletét, önértékelését a kapcsolatban, így az már nem tud érvényesülni. Az agresszor az áldozatával elhiteti, hogy a párkapcsolati problémákért csak is ő a felelős, képes meghazudtolni a történteket, félrevezetni az áldozatát úgy, hogy az összezavarodik az események valóságtartalmát illetően, vagy pedig már annyira megtörte, hogy belefáradt és csak a békét szeretné megtartani, ezért ráhagyja.
- Trauma, mint kötelék: A kapcsolat elején a bántalmazó mindig nagyon kedves, felépít magáról egy olyan képet, amely alapján a tökéletes partnernek tekinthető. A bántalmazás mértéke fokozatosan nő, eleinte csak szóban bántalmaz, majd elcsattan egy-egy pofon, amelyről meggyőzi, hogy igenis megérdemelten kapta és ő ezt el is hiszi. A párkapcsolat dinamikájára jellemző fent már leírt kapcsolati körforgás ezt a típusú kötődést elősegíti, ezt hívjuk traumás kötődésnek.
- Kapcsolatok nélkül: A bántalmazóra jellemző, hogy elszigeteli az áldozatát, nem engedi barátkozni, elvágja a családtagjaitól, korlátozza a telefonhasználatát, figyeli az internet használatot és meggyőzi, hogy mindez az áldozat védelmében történik. Így a végén a nőnek senkije nem marad, nincs kihez segítségért fordulnia.
- Anyagi kiszolgáltatottság: mindig a bántalmazó kezeli a pénzt, még akkor is, ha engedi az áldozatát dolgozni. Ha esetleg ad neki egy minimális összeget, arról forintra elszámoltatja. Pénz nélkül pedig nem igazán tud sehova sem lépni, főleg, ha gyerekek is vannak a kapcsolatban.
- Társadalmi konvenciók: A patriarchális társadalomban a női szerepekre jellemző, hogy a férfit boldoggá kell tenni. Ha ez nem sikerül, akkor az a nő hibája, nem baj, ha kap miatta egy-két pofont. Különben is, a nő köténye mindent eltakar és az ő feladata egyben tartani a családot, nem léphet ki a kapcsolatból, mert az kudarcot, szégyent jelentene számára.
- intézményi árulás, részrehajló attitűd: Ez az a jelenség, amikor az orvos viccelődik a látlelet vetélnél, hogy „de hát ez csak a szeretet jele! Ez csak egy csuklószorítás. Rá tudom írni, hogy ott lila, de lehetett bármitől!” Vagy a fenti rendőrös eset. Vagy az, amikor a családsegítőben dolgozó szociális munkás szerint „ez teljesen normális viselkedés, biztos megvolt rá a oka, hiszen megmondta, a férje, hogy szereti önt! és különben is, ez magánügy”. Ilyenkor az áldozat úgy érzi, hogy mindenki cserben hagyta, még azok is, akik arra vannak képezve, hogy felismerjék az ilyen helyzeteket és szakszerű segítséget nyújtsanak. Megalázottnak érzi magát, ijedtnek… Tulajdonképpen vissza lett lökve oda, ahonnan épp menekülni próbált.

Amennyiben egy ilyen kapcsolatból próbálsz felépülni vagy kilépni, tudd, hogy nem te vagy a hibás, bárhogy is el akarta hitetni veled. Tudd, hogy nem neked kell szégyellned magad azért, mert téged bántottak. Tudd, hogy nem te tehetsz arról, hogy bántott téged. Tudd, hogy megérdemled, hogy tisztelettel bánjanak veled. Tudd, megérdemelsz egy olyan életet, ahol egyenlő jogú társa van a párodnak.

Ez a poszt az első része annak a sorozatnak, amely a családon belüli erőszakról szól. A továbbiakban lesz szó arról, hogy hogyan menekülj ki egy ilyen helyzetből, arról, hogy mi motiválhat egy férfit arra, hogy ezt tegye a szerelmével, arról, hogy barátként, családtagként hogyan segíthetsz, arról, hogy a szociális hálónak milyen feladata van ebben a helyzetben.

Ha tetszett a poszt vagy te is fontosnak találod a mondanivalóját, oszd meg, kérlek.
Like-old és kövesd az oldalt itt.
Csatlakozz a csoporthoz itt.
Ha a vetélés utáni gyászfeldolgozó csoporthoz csatlakoznál, azt itt teheted meg.
csbe.jpg

 



 

 

Predátor a strandon - amikor a bölcsis kislányod célpont lesz

Még most is remegek belül és pörögnek bennem a „mi lett volna, ha-k”. Egy kellemes strandolós napnak indult, a lányok élvezték a vizet. Mindkettő most volt először úszógumi nélkül, karúszóval akkora vízben, hogy nem ért le a lábuk. Ficánkoltak, játszottak, mint minden gyermek a medencében.
Nem a gyerekmedencében voltunk, az túl meleg és túl alacsony volt most ehhez a mókához, átmentünk az egyik felnőtt vízbe. Megszokott jelenség, sokan vannak ott kisebb gyerekkel, sok ülős hely van, tökéletes nekik elrugaszkodáshoz. Délután fél 6 felé járt, kezdett kiürülni a medence, megfelelő teret adva az úszni tanuló kicsiknek. Csak pár anyuka volt ott gyerekekkel és egy-két idősebb néni-bácsi ill. egy roma család, amolyan igazi kigyúrt-kivarrt férfiakkal, de szép, ízléses tetoválások voltak rajtuk. Aztán megjelent Ő. Láttam, hogy NÉZ. De olyan furán néz. A huszas évei közepén járó férfi volt, barna hajjal, teljesen átlagos megjelenéssel. A lányainkat mindig megnézik, nagyon szépek, vibrálnak az élettől, de ez most más volt. Megfeszültem a tekintetétől. Nevezd hatodik érzéknek, anyai ösztönnek, aminek akarod, de belül tudtam, hogy baj lesz. Ahányszor a 2 éves elúszott mellette, mindig megpróbálta megfogni, megpróbált hozzányúlni, én ösztönösen húztam el onnan a lányaimat, aztán a semmiből ott termett mellettem és a gyerekek nevét kérdezte. Úgy meglepődtem, hogy elárultam és közöltem vele, hogy lassan indulunk. Erre ő felkapta a 2 évest és bedobta a vízbe. Nem, nem játékosan, „gyere, ugorj egyet” stílusban, hanem teljesen elmerült a kicsi lányom, legalább fél métert kellett utána nyúlnom, lement a medence aljáig. Miután kihalásztam az ijedtségtől üvöltő gyereket, szóltam a férfinek, hogy hagyjon minket békén, de ő csak jött utánunk és fogta-tartotta a kislányom lábát és közben magyarázott valamit. Nem érdekelt, hogy mit mondott, nem is hallottam az ijedt sírástól, kiabáltam, hogy hagyjon minket békén, de jött utánunk. A fent említett roma férfiak mögé kerültünk, direkt úgy álltak, hogy ne tudjon átmenni közöttük. Közben az ott lévő másik anyuka is elhívta onnan az 5 év körüli lányát. Szerencsére a lánykám nem fogta fel, hogy mi történt, lubickolt vidáman tovább, az 5 éves lányomat kellett nyugtatgatni inkább… Nem tudom, hogy mi volt a férfi célja, de egyértelműen a gyerekeimre utazott, biztos, hogy ők voltak a célpont, főleg a kicsi. Nem tudom, hogy mi történt volna, ha egy percre is lanyhul a figyelmem vagy az 5 éves épp ugrik egy olyat, hogy őt kell elkapnom és a másik egy pár pillanatra szem elől tévesztődik… Sosem tapasztaltam még ilyet. 18 éve nevelek gyermekeket, töltöttünk egész nyarakat vízparton, más kultúrákban, de ez egy teljesen új szituáció volt. Gyomrot forgató, kétségbeejtő, egész testet remegtető… Mi lett volna, ha felkapja és viszi? A külső szemlélő számára teljesen hétköznapi jelenet: apuka a hóna alatt cipeli az üvöltő, beszélni még nem tudó, dackorszakos éppen két évest. Még csak meg sem állították volna… Borzasztó.
A fentiek okán a nagyobbik lányommal újra átbeszéltem az idegenekkel kapcsolatos óvintézkedéseket sokadszorra is:
- Soha ne fogadjon el szülői engedély nélkül semmit idegenektől. (cukorkát, süteményt, innivalót, semmit) - Soha ne menjen sehová idegennel akkor sem, ha az a cicáját akarja megmutatni neki vagy épp a kutyája megmentéséhez kér segítséget
- Soha ne szálljon be senki autójába
- Ha valaki követi, megpróbálja megfogni, kiabálja, hogy ’Tűz van, tűz van!’, arra előbb odafigyelnek, mint a ’Segítség’-re
- Keressen egy biztonságos felnőttet: boltban eladó nénit, másik anyukát gyerekkel, rendőrt. Tőlük kérjen segítséget.

Szülőként pedig soha, egy percre sem szabad sehol magára hagyni a gyereket nyilvános helyen. Vidd be magaddal wc-re, tartsd szemmel a játszóházban, játszótéren, tömegben erősen fogd a kezét. Ne hagyd egyedül várakozni az iskola előtt, a bevásárló központban amíg ruhát próbálsz vagy az étterem részen, míg megrendeled az ételt! Ha több szülő van együtt, mindig beszéljétek meg, hogy melyik gyerekre ki figyel, így elkerülhető, hogy azt hiszi, hogy a másikkal van a gyerek.

A fenti strand egy – eddig – számunkra biztonságos közeg volt. Pest megyei kisváros négy csillagos hoteljéhez tartozik, tavaly rengeteget voltunk itt, két picivel ideális hely: könnyen behatárolható mozgásterület nekik, színekkel jelzett vízmélység a gyerekrészlegen, napvitorlával árnyékolt, több csúszdás gyermekmedence. Tökéletes kisgyerekes családoknak. …és azoknak is, akik rájuk „vadásznak”.
piroska.jpg