Levendula-Lilla.net

arc-en-ciel

arc-en-ciel

Predátor a strandon - amikor a bölcsis kislányod célpont lesz

2019. július 02. - Lilla.Levendula

Még most is remegek belül és pörögnek bennem a „mi lett volna, ha-k”. Egy kellemes strandolós napnak indult, a lányok élvezték a vizet. Mindkettő most volt először úszógumi nélkül, karúszóval akkora vízben, hogy nem ért le a lábuk. Ficánkoltak, játszottak, mint minden gyermek a medencében.
Nem a gyerekmedencében voltunk, az túl meleg és túl alacsony volt most ehhez a mókához, átmentünk az egyik felnőtt vízbe. Megszokott jelenség, sokan vannak ott kisebb gyerekkel, sok ülős hely van, tökéletes nekik elrugaszkodáshoz. Délután fél 6 felé járt, kezdett kiürülni a medence, megfelelő teret adva az úszni tanuló kicsiknek. Csak pár anyuka volt ott gyerekekkel és egy-két idősebb néni-bácsi ill. egy roma család, amolyan igazi kigyúrt-kivarrt férfiakkal, de szép, ízléses tetoválások voltak rajtuk. Aztán megjelent Ő. Láttam, hogy NÉZ. De olyan furán néz. A huszas évei közepén járó férfi volt, barna hajjal, teljesen átlagos megjelenéssel. A lányainkat mindig megnézik, nagyon szépek, vibrálnak az élettől, de ez most más volt. Megfeszültem a tekintetétől. Nevezd hatodik érzéknek, anyai ösztönnek, aminek akarod, de belül tudtam, hogy baj lesz. Ahányszor a 2 éves elúszott mellette, mindig megpróbálta megfogni, megpróbált hozzányúlni, én ösztönösen húztam el onnan a lányaimat, aztán a semmiből ott termett mellettem és a gyerekek nevét kérdezte. Úgy meglepődtem, hogy elárultam és közöltem vele, hogy lassan indulunk. Erre ő felkapta a 2 évest és bedobta a vízbe. Nem, nem játékosan, „gyere, ugorj egyet” stílusban, hanem teljesen elmerült a kicsi lányom, legalább fél métert kellett utána nyúlnom, lement a medence aljáig. Miután kihalásztam az ijedtségtől üvöltő gyereket, szóltam a férfinek, hogy hagyjon minket békén, de ő csak jött utánunk és fogta-tartotta a kislányom lábát és közben magyarázott valamit. Nem érdekelt, hogy mit mondott, nem is hallottam az ijedt sírástól, kiabáltam, hogy hagyjon minket békén, de jött utánunk. A fent említett roma férfiak mögé kerültünk, direkt úgy álltak, hogy ne tudjon átmenni közöttük. Közben az ott lévő másik anyuka is elhívta onnan az 5 év körüli lányát. Szerencsére a lánykám nem fogta fel, hogy mi történt, lubickolt vidáman tovább, az 5 éves lányomat kellett nyugtatgatni inkább… Nem tudom, hogy mi volt a férfi célja, de egyértelműen a gyerekeimre utazott, biztos, hogy ők voltak a célpont, főleg a kicsi. Nem tudom, hogy mi történt volna, ha egy percre is lanyhul a figyelmem vagy az 5 éves épp ugrik egy olyat, hogy őt kell elkapnom és a másik egy pár pillanatra szem elől tévesztődik… Sosem tapasztaltam még ilyet. 18 éve nevelek gyermekeket, töltöttünk egész nyarakat vízparton, más kultúrákban, de ez egy teljesen új szituáció volt. Gyomrot forgató, kétségbeejtő, egész testet remegtető… Mi lett volna, ha felkapja és viszi? A külső szemlélő számára teljesen hétköznapi jelenet: apuka a hóna alatt cipeli az üvöltő, beszélni még nem tudó, dackorszakos éppen két évest. Még csak meg sem állították volna… Borzasztó.
A fentiek okán a nagyobbik lányommal újra átbeszéltem az idegenekkel kapcsolatos óvintézkedéseket sokadszorra is:
- Soha ne fogadjon el szülői engedély nélkül semmit idegenektől. (cukorkát, süteményt, innivalót, semmit) - Soha ne menjen sehová idegennel akkor sem, ha az a cicáját akarja megmutatni neki vagy épp a kutyája megmentéséhez kér segítséget
- Soha ne szálljon be senki autójába
- Ha valaki követi, megpróbálja megfogni, kiabálja, hogy ’Tűz van, tűz van!’, arra előbb odafigyelnek, mint a ’Segítség’-re
- Keressen egy biztonságos felnőttet: boltban eladó nénit, másik anyukát gyerekkel, rendőrt. Tőlük kérjen segítséget.

Szülőként pedig soha, egy percre sem szabad sehol magára hagyni a gyereket nyilvános helyen. Vidd be magaddal wc-re, tartsd szemmel a játszóházban, játszótéren, tömegben erősen fogd a kezét. Ne hagyd egyedül várakozni az iskola előtt, a bevásárló központban amíg ruhát próbálsz vagy az étterem részen, míg megrendeled az ételt! Ha több szülő van együtt, mindig beszéljétek meg, hogy melyik gyerekre ki figyel, így elkerülhető, hogy azt hiszi, hogy a másikkal van a gyerek.

A fenti strand egy – eddig – számunkra biztonságos közeg volt. Pest megyei kisváros négy csillagos hoteljéhez tartozik, tavaly rengeteget voltunk itt, két picivel ideális hely: könnyen behatárolható mozgásterület nekik, színekkel jelzett vízmélység a gyerekrészlegen, napvitorlával árnyékolt, több csúszdás gyermekmedence. Tökéletes kisgyerekes családoknak. …és azoknak is, akik rájuk „vadásznak”.
piroska.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://arc-en-ciel.blog.hu/api/trackback/id/tr9614921680

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

delejezoe 2019.09.03. 14:53:57

Hát, sajnos, egységben az erő.

CCnick 2019.09.29. 08:29:21

Ez ilyen érzékenyitő scifinovella gonosz fehérbőrű gyerekrablóval meg izlésesen tetovált gyermekvédő roma családdal?

Ha nem fikció akkor nyilván megtetted a feljelentést a rendőrségen

ja most látom ez valami nyári mese, ezek szerint az indexnél valaki most keresi a cimlapra tolható népnevelő anyagot.

Lilla.Levendula · https://levendula-lilla.com/ 2019.09.29. 08:37:31

@CCnick: Nem csak én jelentettem fel, a strand is. Kamerán vissza lehetett nézni.

kéki béla 2019.09.29. 10:28:18

ez hogy került a radaromra?

kéki béla 2019.09.29. 10:29:47

(francé' nem lehet a blog.hu-n szerkeszteni?)
Töröltél innen kommenteket?
Vagy mi a fene történt?
Nem emlékszem, hogy írtam volna ide, bár valamit akartam pár sornyi olvasás után, de aztán tovább olvastam és úgy rémlik, végül nem küldtem el...

Lilla.Levendula · https://levendula-lilla.com/ 2019.09.29. 22:08:51

ööööh, gondolom az átállás megzavarta a rendszert.
süti beállítások módosítása